Drága blogolvasóink!
Ne haragudjatok, amiért ennyire elhanyagoltalak titeket, de mostanában gyakran volt olyan érzésem, hogy nekem kevés egy napra a 24 óra! Nekem 48 kell!!! :)))
Elég sok mindent történt velem (velünk) legutóbbi írásom óta. Hol is kezdjem? Talán elmesélem először a romániai kirándulásomat nektek.
Ez az egész úgy kezdődött, hogy anyucikám itt dolgozik Edelényben az oviban mint dadus. Az óvónéniknek és a többi óvodai dolgozónak szerveztek egy egy napos kirándulást Romániába, Nagyváradra. Mivel nem lett tele busz, anyu megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem elmenni velük? Erre én gondolkodás nélkül rávágtam, hogy persze hogy megyek!!! Nem is lennék igazi angyal, ha kihagynám egy ilyen jó kis kalandnak a lehetőségét!
Szóval a nagy nap június 6-án volt. A hajnali 4 órai ébredés (inkább ébredni próbálás) Nem ment túl könnyen be kell hogy valljam, ugyanis ebben a korai órában az ágyikóm és a macim valahogy csábítóbbak voltak mint máskor! :))) De nem volt mit tenni, ébredni kellett. Nagy küzdelmek árán sikerült felöltöznöm, be pakolni a táskámba és a szokásos "Úristen hogy nézek ki és úristen mit hagyok itthon?" után elindultunk. Miskolcon még nagyon jó volt az idő (igazi angyali kalandos idő), örültem is neki nagyon. De az örömöm alábbhagyott, amikor Debrecenbe értünk. Rettentően csúnya felhők gyülekeztek felettünk, és a határt átlépve szinte gombnyomásra eleredt az eső. Juj azt elfelejtettem mondani, hogy a határőr nagyon helyes volt ám, nem is akartam neki odaadni a személyimet, mert az a fotó nem az igazi rólam, de hát nem volt mit tenni, oda kellett adni neki.:))) Na szóval, mire Nagyváradra értünk, már úgy zuhogott, hogy az valami borzasztó volt. Az egész napunk így telt el. És persze városnézés volt a terv (gyalog), de hát ezt többé-kevésbé meghiúsította az egyáltalán nem angyali időjárás! :((( Attól függetlenül, hogy térdig vizes lettem, én élveztem ezt a kis kiruccanást, mert nagyon sok szép régi templomot, múzeumot, és még sorolhatnám mi mindent láttam (majd látjátok a képeken is). Egyébként nagyon meglepő volt számomra, hogy román szót szinte alig hallottam, mindenki magyarul beszélt, és a sok rosszindulatú pletyka ellenére egyáltalán nem utálják a magyarokat. Legalábbis engem nem utáltak!:))))) De hát az is igaz, hogy az angyalokat nem szokás utálni :))) Röviden ennyi volt a kirándulás. Hazafelé már mindenki bóbiskolt a buszon (én is), itthon pedig húgom már azzal fogadott, hogy mit hoztatok nekem? Nem is az volt neki a lényeg, hogy mit láttunk! :)))) Hát igen ez az én kis húgom, aki szerint adni jó, de kapni sokkal jobb!!!