Igazából ezzel a döntéssel nincs is bajom. Az orosz fiú előadása nem volt rossz. Mondhatnám, megérdemelten nyert, s így legalább mi is büszkélkedhettünk egy kicsit, hiszen Edvin Marton kísérte hegedűvel. Igen. Ha már a döntőbe nem került magyar…

Na, ez az, amit egyszerűen nem tudtam felfogni. Csézy tagadhatatlanul az egyik legszínvonalasabb hárompercet produkálta csütörtökön, mégsem szavazták be. A mezőkövesdi lány dalával csupán egyetlen picike problémám volt. Ha egyszer azt mondják, hogy két nyelven fog énekelni, akkor az tényleg legyen úgy 50-50 %-ban, és ne 90-10-ben az angol javára. Alapból nem értettem soha, hogy ha ez az Eurovíziós Dalfesztivál a dalok versenye, akkor miért hallunk az énekesektől sokkal több angol szót, mint anyanyelvit. Jó, tisztában vagyok azzal, hogy azt szinte mindenki érti, de akármilyen gyönyörű dal is születik meg egy adott nyelven, a lefordított változata már a nyomába sem érhet az igazinak.

Száz szónak is egy a vége. Rossz döntésnek tartom, hogy Csézy nem került be legalább a 10 legjobb közzé. Főleg érzem ezt akkor, mikor Bosznia-Hercegovina „produkciója” jut eszembe. Az érzéseimet ezzel kapcsolatban inkább nem taglalom. Egy vicc volt az a néhány perc. Én úgy gondolom, hogy egy ilyen volumenű rendezvény keretein belül már nem szabadna ennyire nevetséges, idegesítő valamivel indulni. De ahogy mondják: ízlések és pofonok.

Aki lemaradt volna róla, annak a győztes dal, és Csézy produkciója: