Már bő egy hónappal előtte elkezdtük tervezni ezt a meglepetés bulit. Mindenkinek meg volt a maga feladata. Mónika ment a tortáért, Enikő és Réka a lakást díszítették, én pedig azt a hálás feladatot kaptam, hogy fél ötig lefoglaljam az ünnepeltet, hiszen Eni és Réka fél négyig órán volt.Természetesen Aninak mindig sikerült minden tervünket áthúzni :) Ami eleinte nem aggasztott, de ahogy közeledett a nagy nap, egyre jobban paráztam. Kiderült előző nap, hogy Ani egész nap elfoglalt lesz, mert két nagyon kedves barátjával kellett volna találkoznia. Kezdtem megnyugodni. Valami mégis azt súgta reggel mikor felébredtem, hogy nem fog minden ilyen simán menni.
Április 29. reggel kilenc óra. Mónika már a Centrumnál várt rám a szökőkútnál, amikor én teljesen kiborulva lehuppantam mellé. Szegényt szóhoz sem hagytam jutni, csak folyamatosan azon aggódtam, hogy lefogunk bukni, valami történni fog... Le kellett higgadnunk, mert még túl kellett élnünk egy ping pong órát. Ez az óra is elég érdekesen alakult, (ha nem csal az emlékezetem a teremben ketten voltunk csak lányok... :P ) de most ez nem érdekes. Szóval az óra után találkoztunk Anival, lepleznünk kellett idegességünket, mert semmire sem jöhetett rá. Ekkor még profi módon haladtunk előre. Minden a terv szerint ment. Legalábbis mi így gondoltuk... Kiderült, hogy mégsem megy a mi kis angyalkánk a délutáni találkozóra, mert a barátnője nem ért rá. Ekkor kezdtem újra kétségbe esni.
Most mi lesz? Mit csináljak? Hogy fogom itt tartani fél ötig, mikor az idő sem a legmegfelelőbb, hogy angyalian lógjunk :) - kattogott az agyam...
A tesi óra után kezdődött az észt óra, de rendes diákok módjára mi is az óra előtt készítettük el a házi feladatot. Közösen jobban megy a munka :) Feltűnt Aninak, hogy Mónika és én is nagyobb táskával jöttünk, mint egyébként szoktunk. Rá is kérdezett, hogy miért? Ekkor elindult a füllentések láncolata. Erre a válaszunk a következő volt. Mónika: Én megyek barátomhoz, nála alszom ma. Kitti: Apának hoztam be pár dolgát, amiért délután ötkor találkoznom kell vele.
Mónika tatyójából véletlenül kikandikált egy törölköző, ez megint felkeltette a kis Kíváncsi érdeklődését, hogy vajon miért van nála törölköző? A barátjánál nincs ilyen? Erre Moncsi azt felelte, hogy elromlott a mosógép, így minden cuccát haza vitte, és most hozza vissza őket. /Okos lány nem igaz?! :) / Ezzel meg volt oldva a probléma. Igen ám, viszont valahogyan el kellett ütni az időt. Hiszen nekem ötig még rengeteg időm volt. Anita felajánlotta, hogy menjünk fel hozzájuk, de ezt megpróbáltuk kikerülni azzal, hogy Mónika is ott maradt velünk fél négyig. Eddig egészen jól elvoltunk.
Elejtettem egy megjegyzést mely szerint, teljesen véletlenül nálam volt az a füzet melyben az általam kedvelt és énekelt dalok szövegei kaptak és kapnak helyet. Ekkor felcsillant Ani szeme. (Mindig azzal nyúznak a lányok, hogy sosem akarok nekik énekelni, és gondoltam ha minden kötél szakad, akkor bevállalom, hogy az egyetem területén énekelek.) Körülbelül két órán keresztül dalolásztam, ennyit még egyhuzamban sosem énekeltem. Ez a " koncert " is hagy némi mesélnivalót maga után. Ugyanis a szabadban voltunk, kiválasztottunk egy helyes kis padot, ahová leültünk, majd Ani kezébe adva a füzetkét, rábíztam a választást. Ki is választotta az első dalt, majd várta, hogy elkezdjem, de én addig ki nem nyitottam a szám, míg a közelben akár egy ember is volt. Így akárhányszor jött valaki, én abbahagytam az éneklést. Igaz sikerült egy két ember előtt "beégnem" amikor túl magasan kezdtem, aztán a kritikus ponton, elcsuklott a hangom, de sebaj, ezt is bevállaltam, csakhogy maradjunk még. Az időjárásnak is közbe kellett avatkozni, nehogy minden jól alakuljon. Elkezdett cseperegni az eső, és eléggé hűvös is volt. Így úgy döntöttünk, hogy mivel fél négykor Mónikának is mennie kell, hát mi is felmegyünk az albérletbe. Előtte meglátogattuk még az illemhelyiséget, ahová azért mentünk, hogy Mónikával tudjak kommunikálni, hogy most mégis mit csináljunk. Szélsebesen elkezdtem körmölni egy füzetbe, majd a WC falának alján lévő kis résen átdugva üzentem Moncsinak, hogy írok egy sms-t Enikőnek: Változott a terv, megyünk hozzájuk. Eközben majd megszakadtam a nevetéstől, de hogy ne hallja Ani, hogy Moncsi mit suttog nekem elkezdtem egy sztorit mesélni nekik. A buszon ülve elküldtem az üzenetet, majd alig értünk fel az albérletbe kaptam egy üzenetet Mónikától, hogy ha Eni csörget kérjem meg Anitát, hogy kísérjen le a buszmegállóba, de véletlenül felejtsem nála a mobilom. Mindent eszerint csináltam.
Már a buszmegállóban álltunk, épp jött egy 22-es, amikor elkezdtem kutatni, és feltettem a kérdést:
- Ani, minden nálam van? Olyan hiányérzetem van. A bérletem itt van, a táskám is nálam van, sőt a tatyóm is. De akkor mi hiányozhat?!
- A telefonod meg van?
Keresem, keresem, mégsem találom. Most mi legyen?! Biztosan fent hagytam. Teljesen kiakadtam, hogy nem lehetek ilyen szerencsétlen, apa vár én meg még el sem tudok indulni, mert a telefonomért kell visszamennünk. Persze Ani próbált nyugtatni :) Közben a lányok beosontak a lakásba, majd szélsebesen elkezdtek díszíteni. Felérünk az ötödik emeletre, az ajtó nem nyílik. Benne maradt a kulcs a zárban, így esélyünk sem volt arra, hogy bejussunk. Az ajtóban toporzékoltam, dörömböltem, hogy engedjen be Bogi, (ő Eniék lakótársa), minden hiába. Ez már kezdett gyanús lenni, eléggé érdekes hangok szűrődtek ki bentről. Tányér csörömpölés, rohangálás és egy lufi is eldurrant... Hallottuk Enikő hangját is, így őt is kértem, hogy engedjen be, csak a mobilom szeretném elhozni. Semmi reakció.... Anita teljesen higgadt volt, egy szálat sem idegesítette, hogy nem tud bemenni a saját lakásába. Persze ekkor már sejtette, hogy valami készül. Körülbelül negyed óra várakozás után kinyílt az ajtó, mintha magától nyílt volna ki, olyan gyorsan beszaladtak a lányok a szobába, én is utánuk mentem, gyorsan lepakoltam a táskámat és a kabátomat, aztán jött az Ünnepelt is. Énekeltünk neki, majd átadtuk az ajándékokat, aminek külön megvan a maga kis története. Ezután kezdődhetett a buli. Egy csajos kis estét töltöttünk együtt. A twister-party felejthetetlen élmény volt, az activityről már nem is beszélve, mikor a kártyán olvasva a cselekvést azon gondolkoztam, hogy vajon, hogy mutogathatnám el azt, hogy távolsági beszélgetést folytat, eszembe jutott, hogy a jelnyelv most segítségemre lehet. Igaz nem volt túl igazságos a többiekkel szemben, de elnézték nekem. A sok rágcsa mellé még rendeltünk pizzát is, amit mohón el is tüntettünk.Majd hajnalban úgy gondoltuk le kellene mozogni azt a sok kalóriát amit az este folyamán magunkba eröltettünk, így kimentünk sétálni. A rövid séta után visszatértünk a lakásba, majd aludni indultunk. Anival még körülbelül egy órán keresztül a nap eseményeit elemeztük, közben jókat derültünk, már attól féltünk, hogy zavarjuk a másik két angyalka álmát, így úgy döntöttünk, hogy mi is követjük őket az álmok világába. Másnap viszont újabb kihívás várt Mónikára és rám. Iskolába kellett mennünk. Azon a napon semmi nem maradt meg a fejünkben. Fáradtak voltunk, mégsem panaszkodtunk, hiszen egy fantasztikus este volt mögöttünk.....
Legfrissebb hozzászólások